17.Rész: Törd a buksid Mallory!
John szemszöge:
Miután Mallt megcsókoltam ő csak meredten nézett rám! Hahó,
jól vagy? Mall? Nem szólt egy szót sem! Meg fogtam a kezét és a szemébe néztem
mélyen mire ő elvörösödött. A szeme gyönyörű meleg arany barna színű volt,
amibe egyből bele estem mármint nem a szemébe, hanem amit bene láttam azt a
tömérdek önbizalmat határozottságot és egy kevés félelmet és szégyellőséget,
ami benne bujkál! Tudtam az első perctől, hogy ő az a lány, aki nekem kell!
Minden meg van benne, ami kell nekem: aranyos, jó a humora, határozott, kedves
és mindenkivel meg találja a közös hangot egy perc alatt! De én nem tudom, hogy
érez irántam hiába mondtam el az érzéseimet iránta…
Mallory szemszöge:
John a csók után elmondta mit érez irántam, amire én nem
tudtam reagálni annyira meg lepet, amit mondott! Kerestem a szavakat, de nem
tudtam neki sehogy elmondani, hogy mi jár az agyamban perpillanat! Nem akartam
meg bántani azzal, hogy nemet mondok neki, mert nem mondom, hogy nem tetszik,
mert igen, de még azt sem tudom, mi van Nathan és én köztem, mert nem kérdezte,
meg hogy én mit szeretnék! Szó nélkül ott hagytam és elfutottam a parkból tőle messzire,
mert amit eddig tudtam az teljesen elfelejtettem a csók és a vallomás miatt!
Mikor elég messze voltam már a parktól akkor lassabbra vettem a sebességet! Nem
tudtam mit csináljak most Alexát nem hívhattam fel ezzel, mert tuti nem értené
meg és biztos Loganal van. Addig gondolkodtam és sétáltam, amíg nem figyeltem
merre megyek és el nem tévedtem! Mikor észrevettem, hogy eltévedtem kissé
pánikba estem! Miért velem történik ez! Ügyes vagy Mallory Clio Henderson csak
te tudsz el tévedni a sztárok városában! Szidtam magamat és rettegtem, hogy
valaki észreveszi, hogy nem ide valósi vagyok! Taxit sem tudtam hívni, mert a
tárcám Johnnál maradt! Nem maradt más dolgom, mint hogy felhívjam az egyetlen embert,
aki segíthet nekem Logant! Ki csöngött a telefonja, de mikor felvette nem ő
volt az, hanem James. Szia, James eltévedtem és nem tudok haza jutni, mert
nincs nálam a pénztárcám és mivel szerintem elég messze vagyok a legközelebbi
buszmegállóhoz is nem jössz értem? Bombáztam őt az Infókkal szegény pasi biztos
bolondnak tart engem!
James szemszöge:
Logan telefonja csöngőt a konyhában és mivel nem vette fel
én felvettem még jó, hogy nem hagytam, hogy abba hagyja a csöngést! Mallory
elmagyarázta a környéket ahol van és szerencséje volt, mert pont ismertem azt a
környéket! Beszálltam az autómba és elmentem érte. Mikor meg érkeztem
kiszálltam hozzá és ő sírva és riadtan szaladt hozzám! Meg öleltem és próbáltam
vigasztalni, hogy itt vagyok és nincs semmi baj!
Mikor lenyugodott akkor
beültünk az autóba és elindultam. Kérdeztem hová vigyem haza! Azt mondta nem tudja,
mert ha Maxhez viszem, akkor Johnnal találkozik, de ha hozzánk, akkor meg
Nathannal és most egyikhez sincs kedve! Akkor mit szeretnél hova vigyelek?
Fejét fogva mondogatta, hogy nem tudom! Nem tudom! Nyugi nyugalom mondtam neki!
Nincs semmi baj akkor mennyünk enni valamit, mert éhen halok! Ezzel egyet
értet…
Mallory szemszöge:
Jamessel elmentünk
enni egyet a Mc-be nem mentük be, hanem autós kiszolgálást kértünk, mert a
rajongók bárhol megtalálják őket! Felmentünk a Hollywood táblához meg enni azt,
amit vett James! Kajálás közben kérdezgetett engem az esti barangolásomról!
Próbáltam tagadni, amit csak lehet, de nem sok sikerrel, mert mindent ki
szedett belőlem a kereszt kérdéseivel! Kértem tőle tanácsot hogy mit tegyek
most a fiúkkal! Melyiket válasszam vagy, hogy mit is tegyek velük? James csak
annyit mondott gondolkodj és figyelj! Nem értettem mire mondja ezt? Kérdezte,
hogy hova vigyen engem haza. Mondtam neki, hogy Maxhez, mert holnap klipet
veszünk fel és nem akarom meg ismételni a mai húzásomat! Kérdezte mit éneklünk
Maxszal, de mondtam, hogy titok és csak akkor fogja meg tudni mikor kész lesz!
Mondtam neki akkor, ha elmondja, hogy mire gondolt azzal, hogy gondolkodj és
figyelj! De ő azt mondta ezt ő nem tudja, mert csak én tudhatom, mert az én
életem és nem ő, hanem én élem! Akkor sem tudta, hogy mire gondolt, de meg eset
rajta a szívem és mondtam neki holnap jöjjön át és láthatja a klipet és
halhatja a számot! Mikor meg érkeztünk le állította a motort és kikapcsolta a
biztonsági övét és felém fordult csak annyit mondott, hogy az idő mindenre
választ ad majd mondta, hogy Carlosnak holnap este szülinapja van, és ha van
kedvem elhívni Maxet és Anniet és persze Johnt is, mert Carlos nagyon szeretné,
ha én ott lennék.
Természetesen igent mondtam a meghívásra, de akkor holnap még
ajándékot kell vennem Carlosnak délután. Még egy ideig kint nevetünk az autóban
még nem láttuk, hogy a lámpa feloltódott a házban és James csak viccesen oda
vágta, hogy lebuktunk így ő is megy, mert még van egy kis dolga a buli miatt!
Adtam neki egy puszit az arcára és mondta nekem, hogy bármikor hívhatom, ha baj
van, vagy csak úgy érzem szükségem van rá akár még éjszaka és hajnalban is!
Kiszálltam az autóból, és ahogy távolodott James én integetem neki! Mikor már
nem láttam akkor meg fordultam, hogy bemegyek, de a szívroham jött rám mikor
Max előttem termet. Nevetett rajtam hogy milyen szívbajos vagyok majd egy
kérdést intézet felém! Rossz ne talán tán a lelki ismereted? Haha, nagyon
vicces! De te mit keresel ide kint? Mondta csak a szemetet hozta ki. Mikor be
értünk a házba akkor láttam mindenki már itt van! Akkor eljött a legjobb pillanat
ara, hogy megkérdezem őket a buliról! Igent mondta, mert kíváncsiak már a
fiúkra így holnap este már együtt is töltjük a BTR-el és a Wantedel meg, akik
eljönnek még…



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése