hétfő, április 01, 2013

57.Rész: A Suli


57.Rész: A suli!


MALLORY:


Reggelire tortát ettem, vagyis uzsora, mert már 3 óra múlt! Logan is felbukkant már és közölte, hogy 30 perc múlva indulunk az új sulit megnézni! Nem volt sok időm rendesen felöltözni így csak valami lengét vettem fel!  A suli kicsit mesze volt a háztól, de állítólag a legjobb iskola a L.A-ben és Alexa és én is oda fogunk járni, ha tetszik! A suli nem is egy iskolára hasonlított, hanem inkább egy színházra! Mi ez az iskola kérdeztem meg Logant! Mondta, hogy egy tehetségképző ahová elküldte az anyagom és nagyon kíváncsiak már rám! Mikor bementünk a suliba akkor még óra ment! Az igazgató nagyon kedves volt és körbe vezetett minket! Meg mutatta az osztályt is ahová járni fogunk! Picit para volt, mert mindenki minket bámult! Holnaptól itt kezdetek jelentettem ki az diri! Megkaptuk az óra rendet és a szekrényeket meg egy listát, hogy miket kell venni! A nézelődés után vásároltuk meg a füzeteket meg az egyéb dolgokat! Mikor haza értünk már csak az alvás járt a fejembe, mert lefárasztott a tegnap esti buli meg a sok új dolog. Alexa nem fért a bőrében és ő még kicsit bulizni akart! Nem! Jelentettem ki neki, mert ne akarok megint részeg lenni! Felmentem a szobámba és pakolásztam! Kerestem valami iskolatáska félét! A óra rend felet ülve próbáltam kitalálni, hogy milyen füzet kell egyes órákra! Olyan órák voltak, amiről még nem hallottam addig! Mi a fenne, lehet az Automatika óra vagy a szakmai gyakorlat! Nem tudtam csíkos vagy kockás füzet kell e rá! Beraktam vagy 10 füzetet, hogy ha nem kéne, akkor is legyen nálam! Javában nyomták a hülyeséget a többiek én meg oda fent pakoltam! Nem volt bátorságom Logan szemébe nézni azok után, hogy lefeküdtem a haverjával! Inkább zenét hallgattam hangosan! Kinek van kedve bulizni? Ezzel a kérdéssel lépet be Carlos az ajtómon! Senkinek! És hozzá vágtam a tolltartóm! Mi a bajod? Kérdezte meg miközben dörzsölte a homlokát, mert ott találta el a tolltartóm!  Lerakta az asztalomra a tolltartót és felült rá! Miért nem vagy lent? Kérdezte meg! Nincs kedvem hozzá és mindjárt alszok, mert holnap suli, amit a hátam közepére sem kívánok! Mondjak neked esti mesét? Kérdezte meg. Nem kell, mert van zeném és elég élénk a fantáziám ahhoz, hogy kitaláljak magamnak, sőt ha kell még altatót is szerzek magamnak! Mondtam neki! Hát, de nem hagyta abba! Pedig tudok egy két esti mesét neked! Jól van Carlos most, kuss, legyen a neved! Oké? Hogy tereljem a szót megkérdeztem tőle a bulit! Mi volt az a csók Lola és közted? Hát ez pont talált! Mint egy kis 5 éves olyan fejet vágott! Hát tudod jobban meg ismertem és rá jöttem, hogy egy aranyos csinos lány, akit érdeklek valami fura módon! Annyira cukin mondta el! TE SZERELMES VAGY BELÉ? Kérdeztem meg. Hát... Csak... Olyan.. Talán. Jaj,…! Csak makoggot! Carlos bökd, már ki nem mondom el, még ha meg kínoznak sem! IGEN VALAMI OLYASMI! Jelentette ki! Rendben csak ennyit akartam tudni! Mondtam neki! De akkor olyat mondott, hogy meg dermedtem! Tényleg ha már a buliról volt szó, akkor neked mi volt az a csók Kendallal vagy csak képzeltem? Te ezt csak képzelted! Mondtam neki! Ja, akkor azt is, hogy képzeltem, hogy te és Nathan szakítottatok? Jelentette ki. Azt viszont nem képzelted, mert tényleg vége! Jó, mert akkor ezt a képet nem törlöm le amin Kendall és te vagytok és megtartom, hogy ez csak képzelet! Neked ez honnan van meg? Kérdeztem meg! Hát tudod sokfelé mászkáltam a házban és csak belekerült a képeim közé! Elkaptam a telót a kezéből és kerestem a képet! Nincs benne semmi ilyen kép Carlos! És csak nevetett! Tudom, mert a képet csak kitaláltam, hogy meg tudjam az igazat! Te most zsarolni akarsz ezzel az infóval? Kérdeztem meg. Nem csak gondoltam tudnom kéne ennyit! De nyugi a számon lakat! Megnyugodtam hirtelen, mert ha tudná a többit, akkor tuti egy ribinek tartana! Na, akkor jó éjt Mallory! Köszönt el tőlem! Neked is Carlos!  Még gyorsan felraktam a telóm töltőre és befeküdtem az ágyamba! Hamar elaludtam és az ébresztő előtt keltem fel! Na, akkor mit vegyek fel? Ott álltam a szekrényem előtt és tanácstalan voltam!  Végül ez első dolgokat vettem fel, ami a kezembe került! A Famous számot énekeltem a lépcsőn lefele menet! Miért van ilyen jó kedved? Kérdezte meg Nathan. Hát ma van az első napom a suliban és olyan jó volt az álmom, hogy kedvem lenne akár  egy koncerthez is! Akkor jó, mert azt hittem, hogy bolond vagy kicsit így reggelire Mallory! Haha, nagyon vicces vagy Nathan  Reggelit kérsz? Kérdezte meg. Hát most inkább csak egy almát eszek! Rá néztem az órámra és láttam, hogy már csak 45 perc van a suli Csengőig és KB 20 perc a menet idő a suli kocsival!  Még gondoltam várok 5 percet és legfejtebb el indulok gyalog! Már 10 percet is vártam, de semmi! Alexa mit tököl, ilyen sokáig késésben vagyok! Ha ölet várod, akkor szerintem ma nem mész suliba! Mondta Nathan! Miért is nem megyek suliba? Mert reggel 5 kor feküdtek le aludni! Király akkor, hogy megyek így el! Gyere, elviszlek és csak egy mosolyodba került! Így zsarolt meg engem ez a piszok! Na, akkor induljunk! Beraktam a táskám a csomagtartóba és beszálltam az autóba! Az  első mozdulatom a rádió bekapcsolása volt! Mi a bajod velem? Kérdezte meg Nathan. Miért kérdezed ezt tőlem meg Nathan? Ja, csak hogy zenét hallgatsz beszélgetés helyett! Jaj, nem azért hallgatom, hanem mert tudni akarom milyen idő lesz ma! És nevetett! Szerinted itt olyan sokszor van rossz idő Mallory? Haha, nagyon vicces tudod, hogy ezt csináltam Londonba is! Mondtam neki. Nyugi csak viccelek hisz barátok vagyunk! Persze hogy barátok vagyunk még hozzá jó barátok, akik 3 éve ismerik egymást! Mikor megérkeztünk bámulták egy páran az autót! Gondolom nem láttak még fekete autót! Kiszálltam az autóból és Nathan is kiszállt és kivette a táskám hátulról! Most már mindenki engem nézet, hogy engem miért hozott egy énekes a suliba! Minek szálltál ki kérdeztem meg. Miért baj hogy segítek? Kérdezte vissza. Hát nem a legjobb húzásod volt, mert mindenki minket bámul! Jó akkor csak nézzenek én hozzá szoktam ahhoz bámulnak! Mondta vigyorogva! Érted jöjjek délután? Kérdezte meg. Hát az jó lenne, mert szerintem Logan nem nagyon fog felkelni addigra! Akkor majd hívj fel az utolsó óra előtt és indulok érted, vagy amikor szólsz! Annyira aranyos volt, hogy eljön értem suli után! Még beszélgetni akartam volna vele, de a csengő meg szólalt! Integettem neki, ahogy távolodtam tőle. Meg kerestem a termet ahol volt az órám. Mikor beléptem mindenki rám figyelt! Ciki volt, hogy engem bámultak! Ó biztos te vagy az új lány! Szólt egy hang a hátam mögül! A tanár állt mögöttem! Jó reggelt tanár úr! Köszöntem neki! Neked is jó reggelt kis törpilla! Ez meg mi? Miért hív engem így? Meg mutatta nekem a helyem a négyes padok között! Egy rémisztő lány mellet ültem! Szerintem ő a sátán lánya! Gondoltam magamban! Velem szembe egy  aranyos arcú lány ült mellette meg egy srác, aki mint ha Edward lenne  az Alkonyatból és most lépet volna ki onnan! Tiszta Para az osztály! Na, akkor ma mai óra anyaga a békaboncolás lesz! Jelentette ki a tanár! Kezembe nyomta a kést és egy élő békát, hogy öljem meg! Mi hogy én öljem meg? Szegény béka! Jelentettem ki! Nem érez, semmit te barom be van kábítva! Szólalt meg a sátán csaj mellettem! Én meg nem ölöm szegényt hisz én állatot még nem öltem! Na, ezen veszekedni kezdtünk! Te tök hülye vagy nem fogom kinyírni ezt a békát! Ezt nem kellett volna jelentette ki a velem szemben lévő csaj! Miért nem kellett volna? Kérdeztem meg. Mert tőle mindenki fél  és az utolsó élőlény, aki ezt mondta rá az már nem ide jár! Mondta a lány!  Akkor sem fogok az ő kénye szerint viselkedni, és ha ez baj, akkor ott az ajtó akkor ki mehet! Jelentettem ki hangosan! Lecsapta a kést az asztalra és ki, mert a lány! Mindenki bámult! A tanár oda lépet és csak annyit mondott, hogy BÁTOR LÁNY VAGY! Miért vagyok az? Kérdeztem vissza! Mert Emma kemény csaj, akitől mindenki fél és ezt mindenki észben is  tartja! A nap többi fele nyugisabb volt! Akkor ebéd van! Kimentem a menzára és ebédelni kezdtem! Úgy látszik mindenki hallotta a hírt, hogy azt az Emma csajt leállítottan. Ültem az asztalnál mikor az Emma rám borította a salátámat a fejemre! Ez meg mire volt jó te kriptaszökevény! Ordítottam rá! Te meg mit képzelsz magadról? Kérdezte meg. Azt hiszed, mert énekes vagy máris meg jelensz akkor mindenkinek meg kell téged áldania? Vágta a fejemhez. Na, betelt a pohár nálam! Te meg mit gondolsz? Ki vagy te itt, hogy mindenkinek parancsolhatsz? De tudod mit, én ezt nem hagyom, vannak nálad rémisztő dolgok, is mint például egy nyuszi! Majdnem nekem jött a lány! Az igazgató állt közénk! Mindenki az irodámba! Jelentette ki. Jött a szidás! EMMA! Mit mondtam az új lányok fenyítésével kapcsolatban? Hagyd békén őket, mert nem kell sok, hogy ki rakjalak innen! Te viszont MALLORY! Új lány létedre több eszednek kéne lennie! Most elengedek mindenkit egy figyelmeztetéssel, de még egy kihágás és suli utáni szórakozást kaptok! Na, indulás kifele innen! Mikor ki mentem megint belém kötött a csaj! Mit bámulsz te barom? Kérdezte meg. Hát tudod egy címere ökröt, aki azt hiszi, hogy olyan kemény! Vágtam vissza! Nem akarod, hogy a sebészetre menj akkor, kuss, legyen a neved a végzős éveid végéig! Fenyegetett meg! Majd ha fagy! Tudtam ennyivel még nincs vége a háborúnak! Küldtem egy üzit Nathannak, hogy 30 perc múlva végzek! Vissza akartam menni a terembe mikor Emma rám vágta az ajtót! Mint akit meg vertek volna olyan piros volt a szemem! Na, jó ennyi volt kész nincs most már kegyelem és ezt nem tűröm tovább! A suli végén mindenki haza fele ment! Én vártam Nathant, de nem jött helyette Kendall volt ott! Hát te mit csináltál csak nem bunyóztál valakivel kérdezte meg köszönés nélkül! Neked is, szia! Ha tudni akarod ma békát boncolt az osztály! Mondtam neki! És az ütött meg ennyire? Mi volt az Zsolti a béka? Haha, nagyon vicces vagy Kendall! A padtársam a sátán lánya  és imádja az újakat fenyíteni és én közöttük voltam! Ja és az ajtó tette nem a béka csak a békán kezdtünk vitázni! Na de  induljunk már! Beszálltam a kocsiba! Akkor hova? Kérdezte meg Kendall.  Hova szerinted? Haza! Mondtam neki! Mondta, hogy a forgatásra kell menni, mert kapunk új szövegeket! Jó akkor oda! A rendező nagy vigyorral az arcán fogadott! Miért ilyen boldog a bácsi? Kérdeztem meg viccesen! Mondta, hogy nagyon tetszett a csatornának az alakításom és szeretnének nekem egy főszerepet adni majd egy másik sorozatban! Annyira örültem neki! Majdnem kiugrottam a bőrömből! Akkor ennyiért kellet bejönnöm ide? Kérdeztem meg. Hát igen csak ennyiért! Jelentette ki Kendall aki hirtelen egy csomag jeget, nyomot a szememre! Ja de hideg, juj és fáj is! Akkor mehetünk haza? Kérdezte meg Kendall! Majdnem elindultunk a kocsival mikor a kezembe nyomta a forgató könyvet a rendező! Olvasd el és majd jelezd a véleményed! Jelentette ki! Oké mindenképp! Mikor haza értem senki nem volt oda haza! Kendall mondta, hogy dolgoznak a többiek. Neked nem kénné dolgoznod? Kérdeztem meg, hát nem, igazán mert én már megcsináltam a dolgom! Akkor mit csináljunk? Kérdeztem meg. Hát azt nem tudom, de nekem 2 óra múlva randim van egy tök jó csajjal, akit ma ismertem meg! Jelentette ki Kendall! Akkor megint egyedül leszek itthon! Na, akkor, mindegy akkor olvasom a szöveget! Nem sokat tökölt Kendall az öltözködéssel, de a véleményem kikérte a ruha kapcsán! Meg igazítottam a ruháját és mondtam neki tökéletes! Csak rám mosolygott és mondta, hogy akkor ő megy! Amikor elment akkor féltékeny voltam kicsit arra a lányra, akivel majd találkozik! De miről is beszélek? Talán Szandinak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy tetszik nekem Kendall? Nem szabadna pedig! Olvasgattam a szöveget, de csak Kendall meg a randija járt az eszemben! Megörültem szerintem! Mit csináljak most? Felhívtam Szandit, de nem vette fel a telót! Azt hittem, ha mást csinálok, nem figyelek oda az érzéseimre! Hívogatni kezdtem Maxet, de ő sem vette fel! Annie és John  sem vette fel! Hirtelen nyílt az ajtó! Kendall meg egy lány lépet be rajta! SZIA MALLORY! Köszönt nekem Kendall a lány meg csak pofákat vágott a háta mögött! Be akarom neked mutatni Victorját! Szia, Viki! Csak integetem neki egyet! A nevem Victoriai és nem Viki! Jelentette ki mérgesen! Bocsánat Viktória vagy ki vagy! Máris utáltam azt a lányt de Kendallt az ujja köré csavarta egy mondatával! Na, én mindjárt jövök, csak felszaladok rendet rakni és mindjárt jövök! Jelentette ki Kendall! Amint elment Kendall akkor a csaj hárpiává változott és még kiosztott! Szóval te vagy az a lány, aki annyi jól meg van a Big Time Rush-al? Igen én vagyok, de miért rosszabbra számítottál! Mondtam neki! Nem jobbra! Na, betette a kaput nálam ez a csaj! Még mielőtt kiosztottam volna belevágott a szavamba! Kendall sokat mesélt ma rólad! Tényleg mesélt rólam? Kérdeztem meg. Igen, de nem tetszik nekem az, hogy te is itt laksz! És elő állt egy ötlettel!  Tudod, mit én itt maradok és picit Kendallt kezelésbe veszem, te meg inkább húz el jó messzire tőle, mert ő az én pasim lesz nem a tied! Na, oké, ha így játszunk! Tudod mit felőlem, de te ne szabd, meg hogy kivel legyen Kendall majd ő megmondja! Hirtelen Kendall toppant be a konyhába! Pont elkapta a veszekedés végét és persze hogy pont én lettem a gonosz megint! Mallory miért nem foglalkozol, a saját életeddel azt hiszed, hogy bele szólhatsz, bárki életébe akkor nagyon tévedsz! De ha nem tetszik, akkor fel is út le is út! Nem tűröm, hogy beleszólj a kapcsolatunkba vagy, hogy így beszélj valakivel, aki fontos nekem! Förmedt rám Kendall! RENDBEN VAN, HA EZT AKAROD! ........

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése